Meghatározás és hatály

Kezdjük azzal, hogy világosan meghatározzuk a beszerzési szénlábnyom hatókörét.

Az ADEME által a 2000-es évek elején kifejlesztett "szénlábnyom®" referenciamódszer alkalmazásában egy szervezet (vállalat, önkormányzat, egyesület stb.) beszerzéseinek szénlábnyomának kiszámítása az év során fogyasztásra vásárolt termékek (vagy szolgáltatások) gyártási fázisa során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátásának mérését jelenti. Ilyen például az irodai nyomtatáshoz használt papír vagy a fémcsöveket gyártó cég gyártási folyamatában felhasznált réz.

A beszerzéseknek a Bilan Carbone® módszerrel meghatározott szénlábnyoma ezért csak :

• Az "upstream" vagy gyártási fázis szénlábnyoma - a termék életciklusának egyéb szakaszai (forgalmazás, használat és az életciklus vége) nélkül,
• Az év során elfogyasztásra kerülő tételek szénlábnyoma - kivéve a befektetett eszközöket (a befektetett eszközök egy évnél hosszabb ideig nyújtanak tartós gazdasági hasznot a vállalatnak).

A vásárolt árukból származó hulladékok szénlábnyomával kapcsolatban is fel kell tenni kérdéseket (pl. mi történik a textilgyártó által fel nem használt szövethulladékokkal).

A gyártási szakasz szakaszai

Az üvegházhatású gázok mérlegének kiszámítására szolgáló szabályozási módszertan egy tárgyi eszköz gyártási szakaszának lebontásával a következő szakaszokat különbözteti meg[2]:

• Nyersanyagok kitermelése
• Energiafogyasztás a következő köztes szakaszokban:
• A vásárolt anyagok/termékek átalakítása
• Összeszerelés
• Mezőgazdasági tevékenységek esetében: a földhasználatban bekövetkező változások (pl. erdők átalakítása termőfölddé vagy épített infrastruktúra - lakóépületek, ipar, közlekedés stb.)
• A termékek szállítása a feldolgozás minden fázisa között

Gyártás, a termék életciklusának csak egy szakasza

A fent leírt gyártási szakaszon kívül egy fizikai áru teljes szénlábnyomát az életciklusa szempontjából is mérik, a nyersanyagok kitermelésétől az életciklus végéig.

Egy termék életciklusának általában 5 fő szakasza van: a nyersanyagok kitermelése, a gyártás, a forgalmazás (szállítás a fogyasztóhoz/felhasználóhoz), a felhasználás és az életciklus vége.

Az életciklus-elemzés magában foglalja egy termék vagy szolgáltatás összes különböző környezeti hatásának (az éghajlatra gyakorolt hatás, a természeti erőforrásokra gyakorolt hatás, a vízre gyakorolt hatás stb.) értékelését.

A termék életciklusának szakaszai

Íme egy példa az okostelefon (iPhone 14 Pro) teljes életciklusa során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátásának megoszlására az Apple által szolgáltatott adatok szerint. Látható, hogy a termék szénlábnyomának 80%-át a gyártás teszi ki, míg a felhasználási fázis 15%-át.

A vásárlások a magánszemélyek és a vállalkozások üvegházhatású gázkibocsátásának jelentős részét teszik ki.

A vásárlások súlya az emberek szénlábnyomában

Franciaországban a Carbone4, az energia- és éghajlati kérdésekkel foglalkozó vezető tanácsadó cég felbontotta egy francia személy átlagos szénlábnyomát, és kiemelte a vásárlásokhoz kapcsolódó arányt: 1,6 tonna CO2e a 9,9 tonna CO2e összlábnyomból, azaz a lábnyom 16%-a a vásárlásokból (háztartási cikkek, elektronika, ruházat stb.) származik. Ez a szám (1,6 tonna CO2e) nem tartalmazza az élelmiszerekkel kapcsolatos vásárlásokat és a közszolgáltatásokra (közigazgatás, oktatás, kultúra stb.) fordított kiadásokat.

A beszerzés hozzájárulása a vállalat szénlábnyomához

Ami a vállalatokat illeti, a Carbon Disclosure Project (CDP)[3] tanulmánya szerint a 3. hatókör (amely magában foglalja az upstream lánc/beszállítók és a downstream lánc/ügyfelek üvegházhatásúgáz-kibocsátását) bizonyos üzleti ágazatokban (pénzügyi szolgáltatások, építőipar, közlekedés) a vállalatok szénlábnyomának több mint 90%-át teszi ki.

A 3. hatókörön belül a beszerzésből származó üvegházhatású gázkibocsátás a vállalat szénlábnyomának átlagosan 20%-át teszi ki, de ez a szám bizonyos tevékenységek esetében sokkal magasabb lehet (44% a vegyi anyagok esetében, 63% a mezőgazdaságban, 67% az élelmiszerek, italok és dohánytermékek esetében).

Példa a vegyipari ágazatra (a Scope 3 üvegházhatásúgáz-kibocsátások bontása)

A beszerzéseik szénlábnyomának mérésén kívül a vállalatoknak számos más lehetőségük is van arra, hogy ellenőrizzék vagy akár csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását.

1) Korlátozza a vásárlásokat

Kerülje vagy csökkentse a vásárlásokat, amikor csak lehetséges

Nyilvánvaló, hogy az első módja a vásárlások szénlábnyomának korlátozásának egyszerűen az, hogy... csökkentsük a vásárlásokat a felesleges rendelések elkerülése révén. Bár ez a lehetőség első pillantásra radikálisnak tűnhet, mégis megvan az az érdeme, hogy megkérdőjelezi a vásárlási döntéseket, és biztosítja, hogy azok elengedhetetlenek legyenek a működés zavartalan működéséhez. Ezután minden szervezet szabadon beállíthatja a kurzort a számára megfelelő szinten, hogy különbséget tegyen a lényeges és a felesleges között.

A legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy minden vásárlásnak szénlábnyoma van.

‍

A kevésbé szén-dioxid-intenzív termékek vásárlását előnyben részesítik.

Egy másik lehetőség az olyan termékek vásárlása, amelyek előállítása során kevesebb üvegházhatású gázt bocsátottak ki, mint más hasonló termékek. Egyes termékekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási adatok hiánya azonban megnehezíti e döntési kritérium beépítését a vásárlói előírásokba. Az általános tendencia azonban várhatóan azt eredményezi, hogy az elkövetkező években nagyobb hangsúlyt kapnak a legkevésbé szén-dioxid-intenzív termékek.

Amint az alábbi, számos okostelefon szén-dioxid-kibocsátását részletező táblázat mutatja, az iPhone tárolókapacitása például jelentősen befolyásolja a gyártás során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátását (128 GB tároló kapacitása kétszerese az 1 TB-nak).

‍

A "szénlábnyom" dimenziót tartalmazó beszállítói elemzési kritériumok

Fókuszban a felújított termékek

Egy másik megoldás a felújított ("használt") áruk választása.

A logika a következő: ha egy tárgy teljes élettartama alatt(a bölcsőtől a sírig) vizsgáljuk a tárgy szén-dioxid-kibocsátását, az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős része a gyártási fázisból (nyersanyagok kitermelése, feldolgozás és összeszerelés) származik. Tehát az új termékek vásárlásának elhalasztásával elkerüljük ezen új termékek gyártását, és ezáltal az ebben a gyártási fázisban keletkező üvegházhatású gázkibocsátást.

Minimalizálja a vásárlások szállításának hatását

A termék forgalmazási szakasza a szállító és a vevő között szintén egy olyan tényező, amelyet tanulmányozni kell a termék teljes életciklusa során mért szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

A legkézenfekvőbb lehetőségek a következők:

• kevésbé szén-dioxid-intenzív szállítási mód kiválasztása: azonos távolság megtétele esetén a tengeri szállítás (hajó, gyakran konténerszállító hajók) kisebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a légi szállítás. Ez a lehetőség a vásárlói korlátozásoktól függ. Bár a tengeri szállítás kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a légi szállítás, ugyanolyan távolság és súly mellett, a tengeri szállítás szállítási ideje általában jelentősen hosszabb.

• az ügyfélhez közelebbi szállító kiválasztása a megtett távolság és ezáltal a szállítási szolgáltatásból eredő üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése érdekében. Ez a lehetőség azonban attól függ, hogy vannak-e a régióban a vevő igényeit kielégítő beszállítók.

A megvásárolt áruk élettartamának meghosszabbítása (javítás)

A vásárlások lehetséges - és néha nehézkes - csökkentése mellett a szén-dioxid-kibocsátást csökkentheti a használt tárgyak élettartamának meghosszabbításával, mindig azzal a gondolattal, hogy késleltesse az új eszközök beszerzését (ugyanaz a logika, mint a felújított eszközök vásárlásánál).

Ha egy okostelefon példáját vesszük, láthatjuk, hogy ha egy terminál élettartamát 2 évvel meghosszabbítjuk, ahelyett, hogy újat vásárolnánk, 16 kg CO2e kibocsátását kerüljük el (az ADEME[4] tanulmánya szerint). Ezt a meghosszabbított élettartamot általában a meglévő tárgyak javításával vagy felújításával érik el.

Az okostelefonok hosszabb ideig tartó használata és a kapcsolódó éghajlati hatások

A termék visszanyerése az élettartam végén

Ha egy terméket már nem használnak, az életciklusa végén több lehetőség is van a szénlábnyom csökkentésére, például az újrahasznosítás, az újrahasználat vagy az energia-visszanyerés[5].

• Az újrahasznosítás egy hulladéktermék közvetlen visszavezetését jelenti abba a termelési ciklusba, amelyből származik, egy új nyersanyag teljes vagy részleges helyettesítésére (pl. egy palackot beolvasztanak és új palack készítésére használják).
• Az újrahasználat a hulladéknak az eredeti felhasználástól eltérő célra történő felhasználását jelenti, vagy a hulladék felhasználását egy másik termék előállítására, mint amelyből keletkezett (pl. a használt autógumikat egy hajótest védelmére használják).
• Az energetikai hasznosítás során a hulladékban lévő kalóriát elégetéssel hasznosítják, és a keletkező energiát például épületek fűtésére vagy villamosenergia-termelésre hasznosítják.

A tárgyi eszközök vásárlása jelentős forrása az üvegházhatású gázok kibocsátásának, különösen a gyártási szakaszban, amikor nyersanyagokat és energiát fogyasztanak az anyagok átalakításához és a termékek összeszereléséhez.

A szénlábnyomnak a vállalatok stratégiájában és beszámolóiban való szerepeltetése fokozatosan bevett gyakorlattá válik, és a megkülönböztetés és a versenyképesség kérdésévé válik, az egyre inkább az alacsony szén-dioxid-kibocsátású termékeket előnyben részesítő szabályozásokkal összefüggésben (a javíthatósági index vagy akár a termékeken feltüntetendő szén-dioxid-pontszám stb. feltüntetésének kötelezettsége).

A szén-dioxid-számvitel egyre nagyobb teret nyer, és a döntéshozók már nem hagyhatják figyelmen kívül.